Kifejtette: 237 ezer bekötésből összesen 2320 esetben jelentettek a fogyasztók fagyáskárt. A bejelentések nagyjából fele Békés, fele Csongrád megyéből érkezett; Békéscsabán és környékén 550 vízóra fagyott el. Becslések szerint az esetek kétharmadában nem állandóan lakott ingatlanokban, nyaralókban keletkezett a kár.

A korábbi években néhány száz vízóra fagyott el télen, idén év elején a nagy hideg és a szél együttesen okozta a problémát - tette hozzá Goda Sándor.
Kis Albert Zoltán divízióvezető elmondta: a fő gondot az okozza, hogy a vízmérő aknák nem zárnak megfelelően, a fedlap nyílásain befúj a szél, ami lehűti az aknában a levegőt.
Goda Sándor közölte: véleményük szerint a probléma az idő enyhülésével nem oldódott meg, sok érintett ingatlanban ugyanis még nincs vízfogyasztás, és a tulajdonosok nem győződtek meg arról, érte-e őket fagykár. Épp ezért kérik az ingatlantulajdonosokat, hogy a felesleges vízelfolyások megakadályozása érdekében mihamarabb győződjenek meg arról, történt-e fagykár a nyaralókban, nem használt ingatlanokban.

Az elfagyás ellen leginkább lehet úgy védekezni, hogy valamilyen hőszigetelő anyaggal letakarják a vízóraakna tetejét; illetve megoldás lehet a nem használt ingatlanokban egy alacsony hőfokú temperáló fűtés beállítása - válaszolta az MTI kérdésére Goda Sándor.

A vízmérőcsere díját - 15.600 forintot - utólag kiszámlázzák a fogyasztóknak.