A tájékoztatás szerint a nemzeti fejlesztési miniszter döntését a minősítő bizottságok értékelése és egyhangú javaslata alapján hozta meg, a szerződéseket az eredményhirdetéstől számított 90 napon belül köthetik meg a nyertes pályázók.

A tárca által meghirdetett tíz bányászati koncesszióból hét felhívásra összesen 11 pályázat érkezett, amelyek mindegyike formailag érvényes volt. Heves, Körösladány, Zala-kelet szénhidrogén koncessziós területekre nem érkezett ajánlat, az erre vonatkozó kiírás eredménytelen lett.

A közlemény szerint a nemzetközi iparági gyakorlattal összhangban álló hazai bányászati koncessziós rendszer kedvező feltételeket teremtett a szektorba irányuló befektetések ösztönzésére. A fenntartható ásványvagyon-gazdálkodás megvalósítását és az ellátásbiztonság növelését szolgáló, eddig megjelent tenderek kedvező fogadtatásra találtak a bányavállalkozók körében.

A magyarországi bányászati kutatási és kitermelési tevékenység elősegítése érdekében a fejlesztési tárca a jövőben is olyan koncessziós pályázatok megjelentetését tervezi, amelyekkel biztosítható az iparági beruházók érdeklődésének fenntartása - közölték.