A közleményben azt írták, hogy - a múlt heti kettővel szemben - négy szakaszon van érvényben másodfokú, öt szakaszon pedig elsőfokú készültség. Az elmúlt 24 órában 129 szakember vett részt a belvízi védekezésben, 53 szivattyútelep üzemelt az igazgatóság területén, ezek közül tíz folyamatosan működött. A szivattyútelepekkel naponta átlagosan mintegy kétmillió köbméter vizet emelnek be a főcsatornákból a folyókba.

 Hozzátették: az elmúlt 24 órában helyenként - kis területekre koncentrálódva - jelentős mennyiségű csapadék hullott. Hétfőre virradóra például Gyula és Gyomaendrőd térségében több mint 90 milliméternyi csapadékot mértek.

 A Kövizig működési területének déli részén - az országhatár mentén és Gyoma térségében - a júniusban eddig lehullott csapadék mennyisége már meghaladja a 200 millimétert, ami a teljes júniusra jellemző érték több mint háromszorosa - jegyezték meg.

 Az árvízhelyzetről szólva közölték: a folyókon és a mellékvízfolyásaikon a lehullott csapadék hatására kisebb árhullámok alakultak ki. A leginkább a Fekete-Körös középső szakaszán vannak áradások, ám a vízállások sehol sem érik el az elsőfokú árvízvédelmi készültség szintjét.

 A folyókon levonuló ismétlődő árhullámok következtében a Körösök vize zavaros, oxigénhiányos, ezért helyenként halpusztulás tapasztalható. Az elszíneződött vizek ellenére az igazgatóságnak vízszennyezésről nincs tudomása - áll a közleményben.